Aqualune világa mindig is olyan hely volt, ahol a víz és az élet együtt táncolt. Lebegő szigetei lustán sodródtak csillogó kék tengereken, olyan patakokkal összekötve, amik úgy fénylöttek, mint a folyékony csillagfény kötelei. Gyerekek játszottak kristálytiszta tavacskák mellett, és az öregek ezüstös folyókból halásztak, amik még éjfélkor is szikráztak. A víz nem csak egy erőforrás volt Aqualune-ban, hanem az egész világ szívverése. De a szívverés kezdett meggyengülni. Eleinte senki sem vette észre. Néhány furcsa buborék szállt fel a mély tavakból. Egy folt zavaros víz a dokkok közelében. Egy szökőkút, ami éneklés helyett köhögött. Az öregek legyintettek rá, azt gondolván, hogy a termé